Babák
Azt kérdezed tőlem
hogyan vártalak?
Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jön az alkonyat,
mint ha szellő jelzi
a förgeteget-
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.
Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap illatát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret-
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.
Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint patak a medrét,
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget-
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.
Levél Anyához!
Anya,én magam sem tudom, mi történt velem,
Hirtelen nagy lett a szám és hosszú a kezem,
Még a hangom is megváltozott, pofákat vágok és ugrándozok
Még akkor is, amikor tudom, nem volna szabad,
S néha az elfojtott nevetéstől rázkódik velem a pad....
Anya én sem tudom, mi lett énvelem,
De már nem tudok megülni csendesen,
Mindenről eszembe jut valami más, nehezebben megy a tanulás,
Időnként csak úgy ábrándozom a könyv fölött,
Máskor meg mindenkit fellökök,
Idétlenkedem, mondják akik látnak,
És én is inkább látom magam valaki másnak
Mint kedves, jó gyereknek,
Aki régen annyira örült minden apróságnak,
Cukornak, perecnek....
Most mindig valami más kell, divatos ruhák, pénztárca sok pénzzel.
Tudom jobb lenne lenni jónak, megint kedves szófogadónak,
Nem értem miért nem jön ez össze,
Ójöjjön már valaki és újratöltse fejembe azt a sok-sok illemszabályt,
És tanácsot, amit tőled kaptam, mióta csak vagyok neked.....
Mert ez mind valahogy most elveszett,
s félek nagyon, hogy mit szólsz ehhez.....
Anya én sem tudom, mi van, megbántalak szóval vagy hangtalan,
Vállat vonok és vigyorgok kínosan, ha kiderül,
Valami már megint nem jól van itt belül.....
Anya én nem tudom , meddig tart ez, mi lesz,
De azt éreznem kell, hogy szeretsz,
Szeretsz, szeretsz, nagyon, nagyon,
Még jobban talán , mint egykoron
S éreznem kell, hogy türelmed végtelen.....
Anya köszönöm, hogy segítesz nekem!